tirpuska!

itt a káoszkapitány, nem egy elveszett véreb
az ANARCHIA FÖLDJE HOVA ÉN EL VEZETNÉLEK
az ördögnek fel ajánlanám a lelkedet végleg
el lepnének a démonok mint a Termeszek téged

a víz tükrében engem lácc már nem szabadulsz tőlem
sok rossz akarat de bölcsesség is van bennem bőven
a felhők közül lenézek halandók nektek szólok
árvizet küldök rátok közbe meg villámot szórok

etalon hétvége ♥

megint a kilétekbe menekültem, mégis boldogabb voltam, mint bármikor. pénteken deák ivászat, bár mindenki eltűnt noisera, de így is elvoltunk. főleg, hogy fanni és mate itt aludt (: imádom őket.
szombat este találkoztam fannival, úgy volt, hogy elmegyünk a szusza ferenc stadionhoz eladni az újpest-honvéd jegyeket. szerencsére már a központnál találtunk embert, aki megvette. volt pénzünk, volt alkoholunk, úgyhogy kiültünk újpesten inni. egy idő után már kezdtünk fázni, gondoltuk hogy elmegyünk kocsmázni. így is lett. bár rossz villamosra szálltunk, így rákospalota-újpest vasútállomáson találtuk magunkat. onnan elsétáltunk rudiba, ahol sikerült elég csúnyán kilenni. fanni 2percenként tűnt el újabb pohár alkoholért. ittunk, elvoltunk, aztán visszamentünk deákra, dorina már várt minket. vettünk egy üveg bort, aminek nagy részét csak ma sikerült elfogyasztanunk.
ma este annyira tökéletesnek tűnt minden, rég éreztem ennyire jól magam. kár, hogy megint csak azt érzem, hogy abszolút feleslegesen reménykedem. szeretném, ha itt nem szakadna meg a kapcsolat köztünk...

nem adtam okot rá, hogy velem így kibasszatok!

nem látom értelmét a mának, a sok izzó éjszakának, a sok lassú délutánnak.
ilyenek vagytok ti, nem tudom min csodálkozol,
talán keresgélés közben túl gyorsan barátkozol.
vissza húz a szív a régihez, hiába rosszabb, nem akarlak bántani,
de téged sem csábít az út ha hosszabb.
ballagok némán és nem tudom mennyit jelentettél, hogy meddig érdekeltél,
tényleg mindent megtettél, megértettél, szeretted azt ami lettél.
de úgy tűnik egy egész életre mégsem garancia egy tél,
ha ennyit tudtok adni akkor nekem sem kell több,
minden szem egy új reménység egy újabb fura köd.
nem vagy őszinte és inkább játszol, hátha nem látok,
de közben hülyének nézel és ez az amit a legjobban utálok.
hiába te sem szeretnél, de végül mégis csak hazudsz,
de barátok maradunk, írok és visszaírsz ha tudsz.
tudom azt hittem ez más, hogy valami örökre megmarad,
de ez is csak egy felvonás, ez is csak egy szaros színdarab.
álmodtam, de felvertek a tények, a valóság szavakkal,
már tudom a legtisztább fényt csak én láthatom magamban.
így hát elengedlek téged, ahogy te is elengedtél engem,
és a lerohadtabb az hogy már nem fáj hogy meg kell tennem.

" szedd össze magad! "

csak ületem a lépcsőházban, szívtam a cigarettám, néztem a füstjét és semmi másra nem tudtam gondolni, csak a kibaszott negatívumokra, amik mostanában történtek. millió emberben csalódtam, rájöttem, hogy nem azok, akiknek megismertem őket. beláttam, hogy kár a múltat siratnom, de akkor is fáj minden. minden, ami történt. rájöttem, hogy végre önmagam akarok lenni. igen, az az ember, aki ezelőtt voltam. régen annyira más volt minden... voltak mellettem barátok, bíztam bennük és ők is bíztak bennem. mára már senkiben nem vagyok jóban, max. fannival. igaz, hogy csak három hónapja ismerem, de lassan többet jelent számomra bárkinél. csak vele vagyok képes átvészelni az unalmas napjaimat. tudom, hogy ő mindig mellettem van, neki bármit elmondhatok. de még ígyis fáj, hogy vége van mindennek, ami eddig volt. reménytelenül szerelmes voltam, én se tudom, hogy miért... talán csak illúzió volt, nem tudom. hittem abban, hogy vele jól alakulhat az amúgy abszolút szerencsétlen életem, de idővel rájöttem, hogy nem hiszek az igaz szerelemben. a boldogságot a vágyakról való lemondással lehetne elérnem, mert az élet szenvedéseit a vágyak okozzák. eddig az alkohol és a drogok jelentették a menekülést önmagam elől és ezt mindennél jobban gyűlölöm. ezektől a dolgoktól lettem az az ember, akitől mára már undorodom. napról-napra, szépen lassan minden eltűnik, ami eddig körülöttem volt... rejtőzni vágyom az emberek elől.

I WASN'T BORN WITH ENOUGH
MIDDLE FINGERS
.  .  .