SCARCITY @ dürer kert

úgy érzem, a tegnapi nap nem lehetett volna ennél tökéletesebb!
tirpa; aza; harakiri; dopeman és a többiek
♥
pánikszoba és killakikitt első sor, aztán színpad!
etalon party
ennél maximum tirpa lemezbemutatója lehet jobb.

dürer után kinéztünk még deákra, aztán viki meg szandus itt aludt.
legszívesebben most is deákon lennék, mert tudom, hogy ott van Ő is.
de miért mondta, hogy szeret? ...

AZTHISZEM kurvára magamra ismertem.

azt hiszem jól tanult régen és tervei voltak,

amíg a jövőről álmodozott, mellette dzsóztak.

mindig látta magáról, hogy többre fogja vinni,

hétvégén a spanjaival együtt jártak inni.

. . .

leszarta, hogy mi történik vele majd másnap,

különc volt és ezért nézték minden nap másnak.

tudta, hogy fontos a család, hisz' látta,

hogy elbukik a gyenge, kinek nincsen egy barátja.

beteker az élet úgyis, miután benyálaz
!

sokszor nem motivál semmi, minden apróság kiborít, 

hurok van a nyakam körül, a kötél folyton csak szorít. 

az éjszakai életben a drog elkerülhetetlen,

hogy lerakom végleg arról már sajnos rég letettem. 

bárcsak ne látnám az életemet szürkének
...

minden napod egyforma, rohangálsz a szer után,
aki normális spanod volt, egytől-egyig megutált.
az agyad tudja, hogy amit csinálsz, ártalmas,
de te mégis folytatod és ez az, ami szánalmas.
nem jó rád nézni, a látványod nyomasztó,
függő lettél testvérem, nem csak alkalmi fogyasztó.
én már nem vagyok a rabja, minden nap megcsinálom,
de elárulom, ritkán van olyan nap, hogy nem kívánom.

emberundorom lesz, szép lassan kikészültem,
a baszást sem élveztem, annyira szédültem.
de te is kiborulsz hamar,
ha olyan vagy, mint én, aki mindent magának akar.
a magadfajta az élettől mit akar?

K E R E S E D   A   K I U T A T ,   D E   V É G T E L E N N E K   L Á T S Z I K
. . .

mit érzek most? kibaszott tehetetlenséget.

idegesít ...

... hogy elfojtom az összes érzelmem, ... hogy nem tudom, hogy Ő mit akar és én mit akarok egyáltalán, ... hogy mit szeretnénk egymástól, ... hogy a boldogságom is csak egyfajta vízió, ami úgyis elmúlik, hiszen nincs akkora szerencsém, hogy tényleg boldog legyek, ... hogy hétköznaponként az életkedvem nagyjából a nullával egyenlő, ... hogy mindig megfogadom, hogy felhagyok az önpusztítással, de valahogy mégis mindig történik valami és ezután még aktívabban végzem a szervezetem szennyezését alkohollal, droggal, cigarettával, ... hogy újabban nem tudom megértetni magam az emberekkel, ... hogy csak a mértéktelen hazudozás zajlik körülöttem jelenleg, ... hogy feladtam az életcélom, konkrétan feladtam az egész életem.
nem érdekel semmi, nem érdekel, hogy mi lesz velem. élek és haldoklom, ahogyan eddig is. az egyetlen dolog, ami képes felvidítani, az Ő. mert szeretek vele lenni, szeretem amikor szorosan magához ölel, szeretem miatta lekésni az utolsó buszomat, szeretem amikor megcsókol. viszont gyűlölöm, hogy nem képes önálló döntéseket hozni.

WEEDend

pénteki kilétet sikerült összehozni, bár a pénzemmel együtt a jókedvemnek is annyi volt. deákon alapoztunk, aztán később átvonultunk kocsmázni rudiba, bár ott nem sok időt töltöttünk. aznap este a hazugságokkal nagyon csúnyán felbaszták az agyam, meg fannival már fáradtak voltunk, úgyhogy 1körül el is indultunk haza.

szombaton eldöntöttem, hogy nem iszok, sőt nem is megyek sehova. meguntam, hogy hétköznap később járok haza, mint hétvégén... és hogy hétköznap sokkal jobban érzem magam, pedig ott van a tudat, hogy másnap fél 6kor már fel kéne kelnem. szóval pihenést terveztem a hétvégére, de mivel mindenki azzal basztatott, hogy gyárban dubstep-minimal party van, igy végül oda mentünk. előtte szokásos deák. tényleg offoltam az ivászatot. fáradt voltam és végül már semmi kedvem nem volt lemenni gyárba. 10kor találkoztunk néroékkal borároson, bevártuk még a többieket és léptünk. ha jellemezhetném a partyt, akkor annyit mondanék, hogy kibaszott szar volt. a zenével volt a legkevesebb bajom, szimplán az emberektől kaptam agyfaszt. szarul is voltam, minden bajom volt, úgyhogy szandussal megbeszéltük, hogy elindulunk haza, hátha elérjük még az utolsó buszt. végül az egyetlen problémám az volt, hogy ott volt Ő és egyszerűen nem akartam ott hagyni. elköszöntünk mindenkitől, pont indultunk volna, de visszarántott a táskámnál fogva, megölelt és közölte velem, hogy nem fog elengedni. kibaszott jól esett, hogy velem akart lenni, konkrétan egész éjszaka fogta a kezem és mellettem volt. egyszerűen boldog voltam. akkor már nem érdekeltek a problémáim, nem érdekelt, hogy szétfagyok, nem érdekelt semmi. az egyetlen dolog, ami számított, az az volt, hogy tudom, hogy Ő ott van mellettem és nem enged el.

hajnali 3 körül elindultunk az éjszakaihoz, amit feleslegesen vártunk, mivel végül le lettünk szállítva. lesétáltunk négy megállót, aztán felszálltunk az utolsó éjszakaira, amin már nem volt kaller. visszamentünk deákra, nem is tudom, hogy miért, - mivel hajnali 5kor nem sok ember járkál arrafele - úgyhogy indultunk is haza.

összességében egész jó hétvégém volt, bár volt ennél jobb is. de rájöttem, hogy az önpusztítás nem feltétlenül szükséges az életemhez. és rájöttem arra is, hogy egyszerűen nem merek szeretni.

gyűlölök köztetek lenni minden nap. tudom, hogy nem illek közétek; tudom, hogy teljesen más értelmi szinten vagyunk; tudom, hogy kibaszottul antiszociálisnak láttok mindig. utálok mindent, ami veletek kapcsolatos. talán 3-4 ember van, aki még nem idegesít. az egyetlen dolog, aminek örülök, hogy szandussal találkozom minden nap, fannival meg jól bebaszunk suli után... így tudom elviselni a kibaszott hétköznapjaimat.

"hajnali homályban szenderegve lebegek egy álom késhegyén"
. . .

összezavart.

ha most a szívemre hallgatnék, akkor élvezném a jelenlegi boldogságom és senki nem akadályozhatna meg benne. ha az eszemre hallgatnék, akkor rá kéne jönnöm, hogy nem szabad újra szerelmesnek lennem.

"egy szóért vagy érintésért meghalok"

mindennél jobban örültem annak, hogy a születésnapomon mellettem volt. igaz, hogy amikor odajött, én pont zokogtam, de nem érdekel. először nem mertem ránézni, nem mertem hozzászólni, nem tudtam, hogy mit csináljak. később újra elkezdtünk beszélgetni, megint fogta a kezem, megint átkarolt és hihetetlenül jó érzés volt tudni, hogy ott van. próbáltam vele beszélni a múlkori dolgokról, arról, hogy mit érez és mit szeretne ezután, de választ nem kaptam egyetlen kérdésemre se. megint megcsókolt és minden ugyanolyan volt, mint akkor, ott a fűben fetrengve. úgy érzem, ma hajnalban boldogabb voltam, mint eddig bármikor. kezdem megszeretni.

mellesleg semmi nem történt az utóbbi időben, új sulit gyűlölöm, az ott lévő emberekkel együtt. szandus az egyetlen ember, akiért megéri a terézvárosiba járni. tegnapi születésnapom az eddigi legrosszabb volt, az önpusztítással még mindig nem sikerült felhagynom, össze vagyok zavarodva, mindent olyan kibaszott reménytelennek tartok. nagyjából ezek a dolgok jellemeznek most.